60

Visszaolvastam mind a 60 bejegyzésemet . Hát mit is mondhatnék nem egy vidámság  ez a blogosdi nem csupa napsütés és nevetés . Pedig sokat szoktam nevetni . Úgy látszik ez a Blog a lelkem mélye a felszín alatti enyhe szomorúság ami mindig körülvesz ha leülök a gép elé  és megpróbálom megmutatni mi is zajlik bennem . Bár kétlem hogy a rendszeres olvasóim tényleg rendszeresen olvassák a sorokat és hogy rajtuk kívül akárki más kattint a régebbi bejegyzésekre , de nem is ez a lényeg azt hiszem .  Jó hogy vagy nekem ,  üres felülete az életemnek .

Veled álmodtam

Álmomban láttalak ,  egy lépcső tetején álltál és vártál rám . Ráléptem az első lépcsőfokra és hirtelen minden fejtetőre állt .  Elkaptam a lépcső korlátját , így nem zuhantam bele a semmibe .
Fejjel lefelé négykézláb másztam  egyre feljebb a  fokokon . A rozoga  kőlépcső repedéseiből pókok másztak  az ujjaimra . Aztán hirtelen csavar és ismét  minden a helyére került ,de a lépcső egyre meredekebb lett és  a fejem felett boltívek teremtek a semmiből olyan közel a  fokokhoz hogy  alig fértem el . Hason csúsztam tovább feléd . Már az utolsó előtti  lépcsőfokhoz értem mikor a boltív  megmozdult és elzárta utamat nem tudtam tovább menni . Te csak álltál ott és néztél majd  eltűntél ..........................................

halálos betegnek mormolt utolsó mese

Aggódom érted , féltelek . A gondolat hogy elveszíthetlek ,  hogy nem maradsz velem tovább  megrémít . Félek .   Ki kell tartanod  , itt kell  maradnod küzdened kell , nem csak magad miatt ,  értem is . Nem hagyhatsz el .  Önzőség lenne azt kérdeznem mi lesz  velem nélküled hiszen nélküled én sem létezem
! Szeretlek .
Mindenemet neked adom csak  újra mosolyogj . Emeld rám tekinteted . Had lássam zöld szemeidben a csillogást . Mondj valamit , akármit , csak tudjam hogy itt vagy velem  , csak hallhassam  hangod . Figyelj rám , én itt vagyok neked ! Vigyázok rád amíg csak lehet ! Nem hagylak  elveszni !